Hazánkban is egyre növekszik az online és az érintéssel történő vásárlások száma

Az informatikai, elektronikus tér tipikusan olyan terület, ahol a robbanásszerű technológiai fejlődés különböző konfliktushelyzeteket idézhet elő, ezért egyre nagyobb szerepe lesz az általános tájékozottságnak, értékrendnek, kultúrának. Az informatikai rendszerek ma többnyire globálisan szerveződnek és működnek, ezért az internet kiemelkedő szerepet játszik a vállalatok értékesítési folyamatában, az online vásárlások során, vagy az elektronikus termékek, szolgáltatások igénybevételében. Az e-kiskereskedelem fejlődése az elmúlt években töretlen, így a fizetési kártyás infrastruktúrában az év során tovább folytatódott az érintéses technológia terjedése.

A Pénzforgalmi táblakészletben publikált, 2016. utolsó negyedévére vonatkozó adatok az elektronikus pénzforgalom emelkedését mutatták, amely szerint a kártyák közel 63 százaléka, a POS termináloknak pedig több mint háromnegyede alkalmas már az érintéses fizetésre. Az érintéses technológia a kártyás fizetési forgalomban is meghatározóvá vált, 2016 során a vásárlási forgalomnak már több mint fele bonyolódott le ilyen módon. 

Az érintéses funkcióval rendelkező fizetési kártyák esetében folytatódott az eddigi időszakokat jellemző dinamikus növekedés, a megelőző év végéhez képest több mint 18 százalékos bővülés mutatkozott, aminek köszönhetően már a fizetési kártyák közel 63 százaléka rendelkezik ezzel a funkcióval. A kártyás fizetés elfogadói infrastruktúra tekintetében a több mint 85 ezer elfogadóhelyen üzemelő POS terminálok száma mintegy kilenc százalékkal nőtt az év során, ennek eredményeként már több mint 110 ezer terminálnál lehetett kártyával vásárolni a negyedik negyedévben, és ezek több mint háromnegyede az érintéses fizetéseket is támogatja. Az internetes elfogadóhelyek száma a harmadik negyedévhez képest közel négy százalékkal bővült és számuk megközelíti a 8500-at.

2016 folyamán tovább folytatódott a fizetési kártyás vásárlási forgalom dinamikus bővülése, a hazai kibocsátású fizetési kártyákkal a magyarországi elfogadói hálózatban 3401 milliárd forint értékben lebonyolított több mint 488 millió darab vásárlási tranzakció 24, ill. 20 százalékos növekedést jelentett értékben, ill. tranzakciószámban az előző évi forgalomhoz képest. 2016-ban lényeges változás volt, hogy az infrastrukturális bővülés után a fizetési forgalomban is az érintéses technológia vált dominánssá. Míg 2015- ben a vásárlási forgalom, 30 százaléka érintéssel bonyolódott, addig 2016-ban már a fizetési tranzakciók több mint fele (51 százaléka) történt az új technológiával. 

Folytatódott az interneten lebonyolított vásárlási forgalom emelkedése is, mind darabszámban (36 százalék), mind értékben (42 2/3 százalék) jelentős volt a bővülés a 2015-höz képest, ugyanakkor az összforgalomhoz viszonyított arány továbbra is alacsony maradt (6 százalék a darabszámot, és közel 10 százalék az összértéket tekintve). A kártyás készpénzfelvételek száma 2016 során kismértékben, körülbelül egy százalékkal csökkent, értékük ugyanakkor hasonló mértékben emelkedett az előző évhez viszonyítva, aminek köszönhetően az év folyamán lebonyolított tranzakciók átlagértéke megközelítette a 65 ezer forintot. A 2016 folyamán lebonyolított egyedi forintátutalások száma (223 millió darab) 3,4 százalékkal, a tranzakciók összértéke (580 ezer milliárd forint) pedig közel 12 százalékkal emelkedett az előző évhez képest, elsősorban a belföldi forgalom bővülésének eredményeként. 

A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara Modern Vállalkozások Programja – Vállalkozz digitálisan! projektje közel egy éve segíti Magyarország informatikai infrastruktúrájának felzárkóztatását a többi, digitálisan fejlett európai uniós országhoz.  A kormányzati támogatással létrehozott program arra törekszik, hogy támogassa a kkv-k életében olyan fizikai eszközök, szoftverek vagy módszerek meghonosítását, amelyek kiváltják a hagyományos papíralapú feladatvégzést, vagy a meglévő, korszerűtlenné vált informatikai megoldások cseréjét eredményezik.