Megalakult az 5G koalíció

Megalakult a Digitális Jólét Program által kezdeményezett 5G Koalíció (5GK), amelynek célja, hogy Magyarország az 5G fejlesztések egyik európai központjává váljon és régiós vezető szerepet töltsön be az 5G-re épülő alkalmazások tesztelésében.

2020 után az 5G mobilszolgáltatás szinte korlátlan sávszélességet tud majd biztosítani – megteremtve ezzel a nagy adatátvitelt igénylő fejlesztések – így többek között a vezető nélküli és összekapcsolt járművek, a távdiagnosztika és távműtétek, a smart city fejlesztések - infrastrukturális hátterét. A gyors technológiai fejlődés lehetővé teszi hazánk számára is, hogy egy-egy jól megválasztott területen ugrásszerű fejlődést elérve az élvonalba kerüljünk. A célunk, hogy Magyarország azon országok sorába tartozzon, ahol a világon elsőként valósul meg az 5G technológia bevezetése.  A kibővült Digitális Jólét Program, a Digitális Jólét Program 2.0 ezért koalícióba hívott minden olyan partnert, aki és amely együtt kíván működni e célok elérésében. Az alapítók között multinacionális cégek, hazai vállalkozások, az egyetemi és akadémiai szféra, szakmai szervezetek, kamarák, minisztériumok és kormányzati intézmények egyaránt szerepelnek.

Kara Ákos, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium infokommunikációért és fogyasztóvédelemért felelős államtitkára beszélt arról, hogy Magyarország, ha a digitalizáció állásáról szóló elemzéseket, statisztikákat nézzük, a hálózatok terén teljesít a legjobban. A hálózatok területén a következő nagy ugrást az ötödik generációs, 5G hálózatok jelentik. Szándékosan nem lépést, hanem ugrást mondok, mert az eddigi fokozatos fejlődés után itt robbanásszerű változásról beszélhetünk. Magyarország egyik infokommunikációs célja ennek a legmodernebb hálózatnak a tesztelése és éles bevezetése. A fejlesztések az élő városról, és az ott élők mindennapjairól, a magyar emberekről szólnak. Hiszek abban, hogy 2020 után elsők között léphet Magyarország az 5G felhasználók táborába.

Mint ahogy az Nemzetgazdasági Minisztérium gazdaságfejlesztésért és -szabályozásért felelős államtitkára, Lepsényi István elmondta napjainkban a nagy sebességű széles sávú hálózatok kiépülése legalább akkora hatást gyakorol életünkre, mint a villamos energia- és a közlekedési hálózatok létrejötte egy évszázaddal ezelőtt.  Egy új technológiai korszakváltás időszakát éljük, amelyben az internet-gazdaság alapjaiban alakítja át a gyártási rendszereket. Olyan ponthoz értünk el, amikortól a digitális világ már meghatározó eleme az ipari termelésnek. Az 5G koalíció elindítása mindenekelőtt kifejezi a kormány elkötelezettségét az ipar és a gazdaság digitalizációjában, amely csak a különböző szakterületek összefogásával és együttműködésével, s ami legalább ilyen fontos, gyors és ütemes előrehaladással valósítható meg.

Palkovics László a vezető nélküli, valamint az elektromos hajtású járművek fejlesztésében és gyártásában való magyar részvétel koordinálásáért, továbbá az ELI Science Park projekt oktatási, kutatási és gazdaságfejlesztési koncepciójának kialakításáért felelős kormánybiztos többek között kiemelte, hogy az ötödik generációs mobilhálózat kiépítése Zalaegerszeg és térségében kiemelt fontosságú az automatizált és hálózatba kapcsolt járművek teszteléséhez. Az 5G nem egyszerűen gyorsabb adatátvitelt jelent, hanem lehetővé teszi a járművek közötti, valamint a jármű és közlekedési infrastruktúra közötti valós idejű kommunikációt. A Zalaegerszegen megépülő tesztpálya lehetőséget biztosít az 5G technológiát fejlesztő vállalatok számára, hogy a járműipar szereplőivel együttműködve tudják tesztelni a legújabb fejlesztéseiket.

Deutsch Tamás, Digitális Jólét Programért felelős miniszterelnöki biztos elmondta, hogy hazánk a világ élvonalába tartozó  4G mobilhálózattal rendelkezik, így jó helyzetben van ahhoz, hogy a mobil távközlés terén megszerzett pozícióját ne pusztán megőrizze, hanem versenyelőnyre váltsa a digitális átalakulás következő szakaszában meghatározó 5G mobil fejlesztések terén vállalt kezdeményező szereppel. A kibővült Digitális Jólét Program, a Digitális Jólét Program 2.0 jelentős fejlesztési célokat fogalmaz meg annak érdekében, hogy Magyarország azon országok sorába tartozzon, ahol a világon elsőként valósul meg az 5G technológia bevezetése. Az 5GK megalakulása világos üzenet a nagyvilágnak: Magyarország kitárta kapuit az 5G fejlesztések előtt.

Az 5GK megalakulása világos üzenet a nagyvilágnak: Magyarország kitárta kapuit az 5G fejlesztések előtt.



Forrás: kormany.hu