A digitális gazdaság erősödik Magyarországon

A digitális gazdaság egyre erősebb pozíciókkal rendelkezik Magyarországon, a magyar GDP 25 százalékát a digitális gazdaság állítja elő - minderről Orbán Viktor beszélt a Nemzetközi Távközlési Unió konferenciáján. A miniszterelnök közölte, már most is a magyar gazdaság szíve a digitalizáció. Úgy látja, az uniónak egységesen kell cselekednie a digitalizáció területén, mivel a világ teljesen megváltozott, és már nem Európa a középpont.

A miniszterelnök kiemelte, hogy a magyar nemzeti össztermék 25 százalékát ma a digitális gazdaság állítja elő, a szektor mintegy 400 ezer embert foglalkoztat, ami a harmadik legmagasabb arány az EU-ban. Orbán Viktor hozzátette: az elmúlt tíz év Magyarországon bebizonyította, hogy „nálunk a jövőt nemcsak meg tudják tervezni, hanem meg is tudják valósítani”. Miniszterelnökként ugyanakkor azzal a kihívással is küzd – mondta –, hogy az egyre inkább digitalizálódó gazdaságban hogyan lehet olyan politikát folytatni, amelynek eredményeként a digitalizáció áldásaiban ne csak egy szűk elit és egy szűk nagyvállalati világ részesedjen, hanem mindenki. A magyar kormány ennek érdekében már elindította a Digitális Jólét Programot – közölte. Kihangsúlyozta, hogy a digitalizációt el kell juttatni a legtávolabbi faluban élő gazdákig, a kórházakig, a kistelepülésekig, a kis- és közepes vállalkozásokig, hogy mindenki nyertese legyen és ne elszenvedője a digitalizáció okozta változásoknak.

Forrás: https://hvg.hu/itthon/20190909_Orban_A_jovo_nalunk_mar_elkezdodott