Szeptemberben elindult a „Vállalkozz digitálisan” rendezvénysorozat!

  1. szeptember 7-én indult útjára a „Vállalkozz digitálisan” rendezvénysorozat

Az ingyenes rendezvénysorozat célja, hogy a kkv szektor képviselői a digitalizációt érintő témákban előadásokat hallgathassanak meg IT szakértőktől, illetve olyan vállalkozások képviselőitől, akik már sikerrel vették a digitalizáció kihívásait. Az előadások során a résztvevők megismerhetik azokat a digitális technológiákat, eszközöket, amelyekkel dinamikusan növelhetik vállalkozásuk profitját, és nem utolsó sorban csökkenthetik költségeiket. A Program a területi kamarákkal együttműködve, az ország vidéki gazdasági centrumaiban valósítja meg rendezvényeit. 

A rendezvénysorozat első eseményein az adatvédelmi, adatbiztonsági megoldások, digitális, automatizált és virtuális könyvelés és a mesterséges intelligenciában rejlő lehetőségek kerültek a középpontba. A szakmai előadásokat követő kerekasztalbeszélgetésen pedig lehetőség nyílt arra, hogy a résztvevők feltegyék kérdéseiket szakértő előadóinknak, konzultáljanak a megyei IKT tanácsadóinkkal.

A rendezvényeinkről időpontjairól, a tervezett helyszínekről és az események progragramjáról a https://vallalkozzdigitalisan.hu/esemenyek/index.html oldalon tájékozódhat.

A rendezvényeken a részvétel ingyenes, de előzetes regisztrációhoz kötött.

Ha kérdése van, ha megoldást keres a digitalizációt érintően, ha szeretne segítséget kapni, várjuk Önt a soron következő eseményünkön.