Diaszoft 2000 Számítástechnikai és Kereskedelmi Bt.

Diaszoft 2000 Számítástechnikai és Kereskedelmi Bt.

Vas megye

Cégbemutató

Egy olyan ügyviteli rendszer elkészítése volt a célunk, amely egy szűk ügyfélkör, extra, egyedi igényeit tudja kielégíteni hosszútávon. Ebből kifolyólag ismerjük minden ügyfelünk tevékenységéből adódó egyedi problémáit, amelyekre egyedi megoldásokat tudunk javasolni, és készíteni. Az ügyfelekkel való nagyon jó együttműködést jelzi az is, hogy a többségük már a kezdetektől, közel 20 éve az ügyviteli rendszerünket használja, illetve az ügyfeleink több mint 90 %-a egy másik ügyfelünk ajánlásával talált ránk.

Temékeink

Esettanulmány

Villanyszerelési anyagok kis- és nagykereskedelmével foglalkozó, 10-12 főt foglalkoztató vállalkozás.
A viszonteladók naponta akár többször is telefonon kérnek információt az aktuális megrendeléseikről, a szállítólevélen elszállított termékekről, és részükre kiállított számlákról és a termékek aktuális áráról. Ez nagyon leterhelte az értékesítők munkáját.
Az ügyviteli rendszerünk Ügyfélkapu kiegészítő modulja került bevezetésre. Ez egy WEB-es felület, amely az ügyviteli rendszerünk adatbázisához kapcsolódik, és amelyet a partnerek a kereskedelmi cég saját, erre a célra létrehozott domain nevén érhetnek el. Az ügyfélkapuhoz hozzáférést kapott ügyfelek az e-mail címükkel és egy jelszóval tudnak bejelentkezni a felületre. A bejelentkezés után az ügyfél megtekintheti az ügyviteli rendszerben részére kiállított bizonylatokat (árajánlat, megrendelés, szállítólevél, és számla) akár évekre visszamenőleg is.

Az ügyfélkapu WEB oldala mobil eszközre is optimalizált, így a szükséges információt akár egy mobiltelefonról is elérhetik.

Az ügyfelek Így az ügyfélszolgálat hívása nélkül hozzáférhetnek a szükséges információkhoz.

Partnerünk most arra törekszik, hogy minél több ügyfelét `áttérítse` a kényelmesebb, digitális megoldásra. A visszajelzések alapján pedig újabb lekérdezési lehetőségekkel bővítjük a WEB-es felületet...