MaJuKo_SOFT Számítástechnikai és Kereskedelmi Kft.

MaJuKo_SOFT Számítástechnikai és Kereskedelmi Kft.

Bács-Kiskun megye, Baranya megye, Békés megye, Borsod-Abaúj-Zemplén megye, Csongrád megye, Fejér megye, Győr-Moson-Sopron megye, Hajdú-Bihar megye, Heves megye, Jász-Nagykun-Szolnok megye, Komárom-Esztergom megye, Nógrád megye, Pest megye, Somogy megye, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye, Tolna megye, Vas megye, Veszprém megye, Zala megye, Budapest

Cégbemutató

Cégünkről információk a http://www.majuko.hu/bemutatkozas oldalon találhatóak, illetve onnét véve röviden:
MAJUKOSOFT mára több mint 20 éves tanácsadói, több száz szoftver installációs és bevezetési tapasztalattal erős partnere minden vállalatirányítási / vállalatinformációs rendszert alkalmazó / bevezető cégnek, intézménynek.
Alapítástól, 1993-tól kezdve a fő tevékenység a felhasználói szoftver területére korlátozódott, eleinte csak kész szoftver cégeknél történő bevezetéséből, supportjából állt, 1996-tól kiegészült szoftverfejlesztéssel is. Ez a szoftver a FORRÁS integrált vállalati információs rendszer, amely a szegedi GriffSoft ZRt. szellemi terméke. Ez 2005-től kiegészült a szintén magyar SPORSOFT Kft. szellemi termékével a SEPTOWIN rendszerrel.
A GRIFFSOFT ZRt. FORRÁS DOTNET teljesen megújult fejlesztő eszközét 2014-től alkalmazzuk keretrendszerként Áruforgalmi bonyolítás programok egyedi kifejlesztéséhez.
A Dél-Dunántúli régióban és Zala megyében a MaJuKo_SOFT Kft. feladata e két cég képviseletének az ellátása, de lehetőséget kaptunk, hogy a központi munkákban is részt vehessünk.
1996-tól folyamatosan fejlesztünk programokat, illetve 2000-től kiegészítő alkalmazásokat mobil kézi számítógépekre (PSION adatgyűjtők, Pocket PC.... Stb.)
Cégünk megvalósította az ügyviteli rendelkezésre állást, szerződéses Partnerei részére.
Munkanapokon 08:00-16:00 óráig (telefonon, Skype, Ultra VNC).
Tevékenységekről tájékoztató:
http://www.majuko.hu/szolgaltatasaink/tanacsadas
http://www.majuko.hu/szolgaltatasaink/szoftverfejlesztes
http://www.majuko.hu/szolgaltatasaink/oktatas-rendszerbeveztes
Munkatársak kompetenciái és közvetlen elérhetőségek:
http://www.majuko.hu/kapcsolattartok
Somogy Megyei Kereskedelmi és Ipar Kamarai regisztrációs szám: 1053.

Esettanulmány

Partnerünk 1994 óta folytat baromfi hús- és hentesáru nagykereskedelmet.
Naponta 12 HACCP követelményeinek megfelelő tehergépkocsival, megadott túra útvonalon látja el partnereit. Szolgáltatásuk kiterjed Baranya, Bács- Kiskun (egy része), Somogy és Tolna megyékre.
Friss és fagyasztott baromfi termékek tekintetében, Magyarország, még meglévő, valamennyi jelentős gyártójával kapcsolatban van (Gallicoop Zrt., Hungerit Zrt., Sága Foods Zrt., Taravis Kft., Bát-Grill Kft., Rem-bó Kft., Kiskunhalasi Baromfifeldolgozó Zrt. Stb.), illetve szárnyas készítmények esetében sajátmárkás (KINGA) bérgyártásban készült termékeket is forgalmaz.
Sertés vonatkozásában pedig a következő gyártók termékeit értékesíti: Kométa Zrt., Pick Szeged Zrt., Debreceni Hús Zrt., Palini-Hús Zrt, Husimix Kft.,
Ezen felül, forgalmaz tej- tejtermék, gyorsfagyasztott zöldség, hal- és panírozott termékeket is.
Az elmúlt időszakban arról született döntés, hogy Bírjánban (központi telephely) egy új készítménygyárat épít
A megrendelő új tevékenységét is tervezte megtámogatni informatikai alkalmazással, amely szervesen kapcsolódik a már kialakított ügyviteli modellhez. Ezt egy platformon kívánta megvalósítani, egységes adattárházban nyilvántartott adatokkal. A hűtőházi raktározási munkákat is be kívánta integrálni, oly módon, hogy az adminisztrációs munkafolyamatok az adott raktári pozícióban elvégezhetőek legyenek minél korrektebb és pontosabb adatbevitelt eredményezve.

Mivel minden új rendszer bevezetése lehetőséget ad a meglévő folyamatok elemzésére, értékelésére, a meglevő programok modernizációja is előtérbe került.

A projekt elsődleges célja ma: az élelmiszergyártásban és nagykereskedelemben a nyomon követés megvalósítása. A nyomon követést a bérgyártott, vásárolt, és a saját előállítású termékek nyilvántartásában ennek megfelelően kellet kialakítani a feltételeket a programrendszerben megteremteni. Technikai háttér egzakt azonosítás elemei vonalkód EAN-128 fontossága, ami magában foglalja az élelmiszergyártásban a legfontosabb azonosítókat/paramétereket: szavatosság dátuma, gyártási szám (LOT), … stb. Így nem manuálisan kell berögzíteni a nyomon követés alapadatait.

Gyártásban a késztermék alkotó elemeinek bevételezéstől történő egzakt nyilvántartása, címkézése a megfelelő adattartalommal a nyomon követés miatt.

Az áruátvétel és kiadás pontosságához és gyorsaságához mobil-adatgyűjtők igénybevétele, alkalmazása.

- Nagykereskedelmi bonyolítás – Logisztika modul
- Készítménygyártás modul
- Adatgyűjtőre programok Windows környezetben
- Áru bevételezés
- Áru kiadás
- Leltár
- Rovancs, Árellenőrzés

Az előző rendszer is FORRÁS alapú volt, így a választott legújabb FORRÁS.NET környezetbe történő adatmigráció teljes körűen megoldható lett. Ettől függetlenül fontos szempont a megrendelő aktív részvétele a bevezetés folyamatában. A meghatározó feladatok a következők voltak, amelyekben a közös együttműködés elengedhetetlen, és a NOVRO Kft. meghatározásai és feladatai jelentősek:
• Törzsadat állományok tervezése, törzs-adatkezelés szabályozása
• A régi ügyviteli rendszerből az új rendszerbe átadandó adatok előállítása, konvertáláshoz
• A számviteli környezet kialakítása
• Integrált kapcsolatok tervezése, szabályozása.
• Ügyviteli folyamatok kialakítása, szabályozása – munkafolyamatokban a felhasználók jogosultságainak meghatározása

Az integrált informatikai rendszerek bevezetésénél az egyik legfontosabb sikertényező a felhasználók számára átadott tudás eredményessége és hatékonysága. A vállalati tudásmenedzsment olyan értékteremtő folyamat, mely az információk előállítását, tárolását, szervezését, elérhetőségét és felhasználását fogja át. Az integrált informatikai rendszerek csak az információk elérhetőségét teszik lehetővé, a tudássá konvertálásukhoz, az ahhoz szükséges képességek fejlesztése is szükséges volt.

A vállalati tudásbázis feltárását segítettük a különböző szakterületek kijelölt munkatársaival folytatott interjúk keretében, amelyek alapján készítettük el a célterületekre a bevezetési rendszertervet.

Ennek elfogadása után kezdődött az érdemi bevezetési munkálat: FORRÁS.NET környezet kialakítása, paraméterezése, testre szabása, majd az oktatás.

Szervezett oktatás keretében betanítottuk a NOVRO Kft. munkatársait a telepített új Áruforgalmi bonyolítás szoftverek használatára. Célunk az volt, hogy a felhasználót olyan helyzetbe hozzuk, hogy a szoftvereket az eltervezett módon használni legyenek képesek. Általános tájékoztató után, amely hivatott volt bemutatni a FORRÁS.NET környezetét, sajátosságait és eltéréseit az addig használt rendszerrel