SZÁMADÓ Kft

SZÁMADÓ Kft

Bács-Kiskun megye, Baranya megye, Békés megye, Borsod-Abaúj-Zemplén megye, Csongrád megye, Fejér megye, Győr-Moson-Sopron megye, Hajdú-Bihar megye, Heves megye, Jász-Nagykun-Szolnok megye, Komárom-Esztergom megye, Nógrád megye, Pest megye, Somogy megye, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye, Tolna megye, Vas megye, Veszprém megye, Zala megye, Budapest

Cégbemutató

A SZÁMADÓ Kft-t eredeti cégformájában 1996-ban hoztuk létre. Ma egy szoftver fejlesztő (ENACO Kft. 95 %) és egy könyvelő, szolgáltató (TAX EBR Kft. 5%) cég vállalkozása. A cégben dolgozó kollegák közül néhányan azonban még ennél is régebb óta dolgoznak együtt. A vállalat célja, hogy az elektronikus ügyvitel területén a szakma hazai vezető szolgáltatói közé tartozzon, magas szinten legyen képes kiszolgálni a könyvelőket, és a gazdálkodó vállalkozásokat.
Ügyfeleink között az egészen kicsi vállalkozásoktól a nagyokig, különféle tevékenységi körökből szinte minden megtalálható.
Tevékenységünk magas szintű ellátáshoz sokféle tudást kell integrálnunk. Nem tartjuk magunkat egyszerűen „szoftveres” cégnek, bár kétség kívül, munkánk elengedhetetlen és alapvető része a szoftvereink folyamatos fejlesztése. Rendelkezünk azonban még magas szintű ügyvitel-szervezési adóügyi, könyvelési, projekt-vezetési ismeretekkel éppúgy, mint időnként logisztikai, statisztikai, és egyéb más szakmákat érintőe

Esettanulmány

AZ ügyfél műanyagipari termelő tevékenységet folytat, hirtelen jelentősen megnőtt a gyártási volumen. A gyártott késztermék 40-60%-át egy vevő számára készül, aki a megtermelt termékek jelentős részét előre megfizeti, de a felhasználásig a gyártónál tárolja. Természetesen azonos termékekből más vevő is vásárol, vagyis termelés, és kereskedelem zajlik az üzemben.
Az elkészült végtermékek raklapon kerülnek tárolásra a raktár csarnokban. A raktár csarnokban helyretárolás van, az egyes raktározási lokációkat a földre felfestett és sorszámozott kijelölt területek jelentik.
A késztermékekkel szemben szigorú minőségbiztosítási elvárás van, ezért a gyártási sorozatszámok kezelése alapvető elvárás.
A gyártás több gépen történik, melyek gyártási sebessége eltérő egymástól. Így meg kell tervezni, hogy az adott gyártást melyik gépen célszerű gyártani.

A konkrét esetben a gyártási folyamatokhoz kapcsolódó minden réteget kezelni kellett (eltérően sok egyszerűsített igénymegfogalmazás esetén létrehozandó esetektől). Ilyen esetekben a legösszetettebb készlet-kezelési eljárást kell megvalósítani, hiszen nem elegendő a máshol kielégítő alap, ahol mennyiségben, értékben és esetleg több raktárban kell csupán kezelni a készleteket. Elengedhetetlen a vevői és a szállító rendelések kezelése is, hiszen a vevői rendelésekből lehet kiszámolni, hogy az azokon szereplő végtermékek gyártásához mikorra és mely alapanyagokból kell, legyen kellő mennyiség az alapanyag-raktárban. A szállítói rendelés ebből az anyagszükségletből dolgozik, itt azonban azt is kezelni kell, hogy a szállító mikorra vállalta szállítást, hiszen ezekből az adatokból lehet összeállítani a készlet-prognózist. A készlet-prognózis és a vevői rendelés határidejének figyelembevételével kell elkészíteni a gyártási tervet, ahol újabb dimenzióként lép be a gépek más gyártásokra már lefoglalt kapacitása, és az a tulajdonsága, hogy a kívánt mennyiségű készterméket hány óra, vagy nap alatt tudja majd legyártani.
A rendszernek pontosan kell követnie, hogy a gyártásba mely műbizonylatszámú alapanyag került felhasználásra, amit a késztermék sarzs-számából bármikor vissza lehet találni. A késztermékek raklapra kerülnek, melyekre un. raklapcímke kerül, mely tartalmazza a termék kódját, mennyiségét, gyártási dátumát, sarzs-számát, és azt is, hogy melyik raktári lokációs területre kell betárolni.


A megvalósítás egy bonyolult informatikai projekt során került megvalósításra. Az első lépés a várható folyamatok megtervezése volt, az ügyféllel folytatott többszöri megbeszélés során. Az egyes megbeszélések között az elhangzottak leírásra kerültek, melyeket a későbbiek során még szükség szerint módosítottunk, finomítottunk, ha szükséges volt, akkor átírtuk. Így lépésről-lépésre haladtunk végig az egyes várható munkafolyamatokon, az alapanyag beszerzési műveletektől a belső anyagmozgatásokon és a gyártási lépéseken keresztül az értékesítésig. E munka során cél, hogy egyformán értelmezzük a folyamatokat, hogy a megrendelő és a szoftver szállító között gondolkodásbeli közelség alakuljon ki. E folyamat végére elkészül a projekt specifikációja, ami a további munka kézikönyve lesz.
A megvalósítás a SZÁMADÓ szoftverre épült, de a helyi speciális folyamatokat külön egyedi megoldással kellett kialakítani. A programozás ideje alatt elindult a program oktatása, a törzsek feltöltése. A legfontosabb feltöltendő törzs a projekt haladása miatt (a programozás szempontok figyelembevételével) a raktári alaprajz, mint törzsadat felvitele volt, de a cikktörzs, az anyagnormák legalább ennyire fontosak.
A pontos készletkezelés, a raktári helyekkel való átlátható gazdálkodás, a gyártástól néha független tisztán kereskedelmi folyamatok kezelése, a pénzügy és a könyvelés naprakészsége már önmagukban biztosítják a gazdálkodási előnyöket, hasznot.