Werner Csaba EV. (MSH Computer)

Werner Csaba EV. (MSH Computer)

Bács-Kiskun megye, Baranya megye, Békés megye, Borsod-Abaúj-Zemplén megye, Csongrád megye, Fejér megye, Győr-Moson-Sopron megye, Hajdú-Bihar megye, Heves megye, Jász-Nagykun-Szolnok megye, Komárom-Esztergom megye, Nógrád megye, Pest megye, Somogy megye, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye, Tolna megye, Vas megye, Veszprém megye, Zala megye, Budapest

Cégbemutató

A vállalkozás 1999-ben kezdte meg működését. A fő tevékenységi kör kezdetben IBM kompatibilis számítógépek valamint az ezekhez tartozó szoftverek értékesítéséből és rendszerbe integrálásából állt. Később kiegészült a készülékek javításával és karbantartásával, rendszerfelügyelet ellátásával, illetve kihelyezett rendszergazda szolgáltatással, ami iránt főként az utóbbi években merült fel igény, elsősorban az 5-250 főt foglalkoztató vállalkozások részéről. Az üzleti partnereink általában cégek, megtalálhatók köztük bankok, nagyvállalatok, költségvetési intézmények, valamint több kis – és középvállalkozás, ebből következően a fő szempont a partnerek egyre komplexebb igényeinek kiszolgálása. Igyekszünk minél szélesebb körű szolgáltatásokkal partnereink rendelkezésére állni (ingyenes kiszállítás, üzembe helyezés, installálás, tanácsadás stb.). Árszínvonalunkkal igyekszünk a hasonló tevékenységet folytató multinacionális cégek árszintjének jelentősen alatta maradni, hogy a már említett tevékenységek minél szélesebb körben elérhetőek legyenek. Kollégáink 24 és 50 év közötti dinamikus, de már szakmai tapasztalatokkal rendelkező fiatalok. Mohácson jól megközelíthető szervizzel és irodával rendelkezünk. Itt nyomtatókat, kellékanyagokat, szkennereket, notebookokat, számítógép tartozékokat valamint szoftvereket árusítunk.

Temékeink

Esettanulmány

A Szent János Hotel *** SUPERIOR története az 1976-ra nyúlik vissza, ekkor nyitotta meg kapuit a Csele Hotel, Mohács első szállodája.
A hotel dunai panorámájával, könnyű megközelíthetőségével és a korhoz illő szolgáltatásaival (presszó, étterem) hamar nagy népszerűségre tett szert.
A Csele Hotel bezárása után egy teljes körű felújítás következett, melyben a szálloda új külsőt és belsőt kapott: 49 szoba vadonatúj, letisztult látványvilágú berendezéssel, étterem, bár 2 db konferenciaterem, wellness sarok 6 fős jacuzzival és finn szaunával, nyitott grillterasz látványkonyhával a szálloda 4. emeletén.
A rekonstrukciót követően a szálloda 2008-ban, immáron Szent János Hotel *** SUPERIOR néven nyitott újra. A rekonstrukció keretében wifi hálózat kiépítése történt mely során consumer kategóriájú eszközök kerültek beépítésre.
A Hotelben eredetileg felhasznált eszközökkel több probléma merült fel:

- nem megfelelő térerő (nem mindegyik szobában volt elérhető a wifi jel)
- esztétikailag az eszközök nem voltak megfelelőek a szálloda színvonalának
- az eszközök nem fix rögzítésűek voltak, ezáltal a védelmük nem volt biztosított (lopás)
- az eszközök elhelyezése az áramellátás miatt csak a folyosón a takarító konnektorokban volt lehetséges,
- az eszközök közötti folyamatos átjárhatóság nem volt lehetséges
- az eszközök nem voltak menedzselhetőek.
A Hotelben cégünk által javasolt Unifi Long Range AP eszközök lettek felszerelve, szintenként 2 db + a grill terasznál 1db és konferencia teremnél 1db. A munkatársunk a szoftveres konfigurálást úgy végezte el, hogy az készülékek rögzítik a használati statisztikát, valamint SSID-kat, illetve egységes jelszó használatát tette lehetővé. Ezáltal az eszközök közötti folyamatos átjárhatósága biztosított lett (roam-ingolás), nem kell a vendégeknek minden egyes eszközre külön-külön felcsatlakozni a Hotelen belül. A szálloda teljes területén megfelelő internet lefedettség lett biztosítva.
A vendégek elégedettek az internet szolgáltatással, a szálloda üzemeltetője pedig az üzembiztosságal és eszközök fix telepítése miatt a készülékek védelmével.
A kontroller szoftver monitorozó funkciója segítségével felderíthetők a hálózat sötét foltjai, rejtélyes lassulások, túlterhelések. Láthatunk valós idejű statisztikákat, készíthetünk esemény generált riasztást is.