Myproducts Korlátolt Felelősségű Társaság

Myproducts Korlátolt Felelősségű Társaság

Bács-Kiskun megye, Baranya megye, Békés megye, Borsod-Abaúj-Zemplén megye, Csongrád megye, Fejér megye, Győr-Moson-Sopron megye, Hajdú-Bihar megye, Heves megye, Jász-Nagykun-Szolnok megye, Komárom-Esztergom megye, Nógrád megye, Somogy megye, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye, Tolna megye, Vas megye, Veszprém megye, Zala megye

Cégbemutató

MyProducts Kft.

Cégbemutató
A Héra alkalmazást a MyProducts Kft fejleszti.
A MyProducts Kft-t 2012-ben alapítottuk. Munkatársaink kreatív szakemberek, akik főként az e-commerce és az informatikai platformszolgáltatásokban rendelkeznek kiemelkedően sok tapasztalattal. Sokan közülük jelentős nemzetközi projektekben is részt vettek már, mint fejlesztők. A MyProducts Kft-t azzal a céllal alapítottuk, hogy egy formabontó, nyitott, közösségi média intergrált elektronikus kereskedelmi rendszert hozzunk létre, amely alapvetően különbözik a piacon jelenleg elérhető szolgáltatásoktól, főként abban, hogy nem az eladott termékek, illetve közvetített szolgáltatások eladásából profitál, hanem egy intelligens médiumot nyújt, termék és szolgáltatást nyújtók és végfelhasználók között.

Temékeink

Esettanulmány

Járművek bérbeadásával foglalkoznak. Személyautó, kishaszon, kisbusz járművek széles választékát nyújtja. A bérbeadó partnerek ajánlatait közvetítik ki bérbevevőknek diszpécsereken keresztül. A részletes adatbázisuk segít abban, hogy a bérbevevő számos paraméter figyelembe vételével választhassa ki az aktuális igényeinek leginkább megfelelő járművet.
A Partnercégek, a bérlések, valamint a hozzájuk kapcsolódó információk nehezen voltak összefűzhetőek, az információk egymástól elszigetelve több rendszerben helyezkedtek el.
Az ügyviteli folyamatok akadoztak a pontos és gyors információ áramlás hiánya miatt. Az üzlet jellegéből adódóan rengeteg adatot kell tárolni és naprakészen tartani, mindezt egy helyen, ahol szükség esetén keresni, a kért szempontok alapján rendszerezni is lehet a meglévő adatokat.
Több rendszert is bevezettek, de az igényeiket nem fedte le egyik se igazán.

Járművek kezelése: A Héra használatával a járművek már egy központi rendszerben találhatóak meg, ráadásul nagyon sok paraméterrel írhatóak le. Mindezek az ajánlás valamint a keresés / szűrés funkciók esetében is elérhetőek, így nagyban segíti azok pontosságát.
Bérlők kezelése: A vállalkozás legnagyobb kincse az ügyfél. Ha nincs ügyfél, nincs üzlet. A Héra használatával rendezetté vált az ügyfelekkel való kapcsolattartás, megoldódott az ügyfelek tevékenységeinek nyomonkövetése és az információ házon belüli megosztása a munkatársak között.
Bérbeadók kezelése: A Héra használatával a bérbeadók kezelése is rendezetté vált, valamint a többivel adattal és szereplővel összekötve egy integrált rendszert eredményez.