Runner Expressz Futárszolgálat Kft.

Runner Expressz Futárszolgálat Kft.

Bács-Kiskun megye, Baranya megye, Békés megye, Borsod-Abaúj-Zemplén megye, Csongrád megye, Fejér megye, Győr-Moson-Sopron megye, Hajdú-Bihar megye, Heves megye, Jász-Nagykun-Szolnok megye, Komárom-Esztergom megye, Nógrád megye, Pest megye, Somogy megye, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye, Tolna megye, Vas megye, Veszprém megye, Zala megye, Budapest, Országos

Cégbemutató

Teljesen magyar tulajdonban lévő futárszolgáltunk 1994-ben alakult, kiemelkedő hivatástudattal rendelkező kézbesítők és vezetők összefogásával. Az elmúlt két évtizedben 2 millió feletti megrendelést teljesítettünk, és több mint 90.000 partnerrel kerültünk kapcsolatba. Futáraink közel 10 millió kilométert tettek meg Ügyfeleink megbízásából.
Elsőként tettünk eleget a 2003. évi CI. posta törvényben foglalt bejelentési kötelezettségnek és kaptunk engedélyt szolgáltatásunkra. Elsőként tanúsították ISO9001 minőségirányítási rendszerünket. Megbízható és magas színvonalú szolgáltatásunknak köszönhetően mára több futárszolgálat bízta ránk ügyfelei kiszolgálását, és osztotta meg velünk tudását ezzel hozzájárulva piac meghatározó szerepünk növeléséhez. Partnereinknek, kollégáinknak köszönhetően rugalmas, egyedi megoldásokat kínáltunk egy jelentős piaci szereplő stabil hátterével, mely törekvésünket továbbra is szem előtt tartva fejlesztjük szolgáltatásunkat.

Temékeink

Esettanulmány

Budapesti, 22 főt foglalkoztató azonnali kiszállítással foglalkozó futárszolgálat
Egy futárszolgálat irányítása kezdetben fejben, kockás füzet lapokon egyenként felírva történt, az ilyen és ehhez hasonló feladatokra lett lefejlesztve az adott programrendszer.
A futár.NET programrendszer egy futárszolgálat működtetése során felmerülő feladatok ellátására
alkalmas teljes körű megoldás. Alkalmas a dolgozók és ügyfelek adatainak kezelésére, a megrendelések felvételétől kezdve, a munkalapok többféle díjszámítási mód és kedvezményrendszer szerinti beárazására, nyilvántartására és kezelésére. A dolgozók teljesített munkaidejének, szabadság vagy betegállomány valamint teljesítménybérezésének kezelésére. Lehetővé teszi az összes tárolt adat többféle szempont szerinti visszakeresését és utólagos feldolgozását.

FutárSzerver program
Munkalapok díjainak kiszámítását, a futárKliens programok közötti kapcsolatkezelést, illetve a
rendszerben keletkező üzenetek (SMS, email) kézbesítését teszi lehetővé. Alkalmazásszerver, mely
socketen keresztül kommunikál a hozzá csatlakozó futárKliens programokkal.

FutárLekérdezo program
Elvégzett munkalapok lekérdezése, számlamellékletek és statisztikák készítése.

FutárKliens program
A Megrendelő ügyfél adatbázisának és a megrendelések adminisztrálását, illetve a futárok irányítását végző program. Az operátori funkciók segítségével az összes, a munkafolyamatot befolyásoló paraméter beállítható.


Rendelési mennyiség nyilvántartása:
A pillanatnyi szabad kapacitás figyelemmel kísérése az elmúlt szabad kapacitásának tudatában,
szabad kapacitás kalkuláció.
Kedvezménykezelés:
Az ügyfeleknek adott %-os kedvezmények egyedi kezelése, az egyedi árak kezelésének lehetősége, a bevételhez kötődő lineárisan emelkedő %-os kedvezmény kezelése, s a rendkívüli akciók
kedvezményeinek kezelése.
Árlistakezelés:
A különböző rendszerekben dolgozó futárok „futárfajta” szerinti összehasonlításának a kezelése, pl.: az alvállalkozói rendszerben dolgozó motoros futár, a saját tulajdonú, alkalmazotti jogviszonyban dolgozó motoros futár és a cég tulajdonát képező motorkerékpáron, alkalmazotti jogviszonyban dolgozó futár.