DO-Q-MENT Digitális Irat-archiváló, Adatszolgáltató és Irattározó Korlátolt Felelősségű Társaság

DO-Q-MENT Digitális Irat-archiváló, Adatszolgáltató és Irattározó Korlátolt Felelősségű Társaság

Bács-Kiskun megye, Baranya megye, Békés megye, Borsod-Abaúj-Zemplén megye, Csongrád megye, Fejér megye, Győr-Moson-Sopron megye, Hajdú-Bihar megye, Heves megye, Jász-Nagykun-Szolnok megye, Komárom-Esztergom megye, Nógrád megye, Pest megye, Somogy megye, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye, Tolna megye, Vas megye, Veszprém megye, Zala megye, Budapest, Országos

Cégbemutató

A DO-Q-MENT Kft. 2009-ben alapult, amely kezdetben teljesen hagyományos irattárazással foglalkozott. Mára viszont egy koncepcióváltást követően ezt a hagyományos archiválást felváltotta a felhő alapú, egyedi megoldásokra épülő technológia, előtérbe helyezve a környezettudatos gondolkodást.
A GreenArchive egy jogilag is eredeti, digitalizált dokumentumok archiválására alkalmas felhő alapú megoldás, amely forradalmasította az irattárazást. Eredeti dokumentumok hitelesítésére, tárolására, mozgatására, archiválására, visszakeresésére és együttes kezelésére alkalmas szoftver.
Beruházás mentes, havi díjas szolgáltatás, mely nemzetközi, EU-s szabványok és jogszabályokra támaszkodva szolgáltat (eIDAS), így Európa bármely országában bevezethető, ráadásul az országok közötti, jogilag is EREDETI dokumentumok és fájlok mozgatására képes, másodpercek alatt.

Esettanulmány

Adecco Kft:1991-ben alakult meg a svájci Adia leányvállalataként 7.5 millió forint alaptőkével, az Adia SA 90%-os és az Adia Ausztria 10%-os tulajdonrészével. Adecco néven 1997 óta, az ADIA és a francia ECCO globális fúziója óta működünk. Irodáik a teljes földrajzi lefedettség érdekében az ország minden régiójában megtalálhatóak. Budapesten kívül jelenleg 7 vidéki iroda üzemel.
Közel 100 állandó munkatársuk gondoskodik ügyfeleik és munkavállalóik igényeinek kielégítéséről, így évente több mint 500 munkavállalónak segítenek állandó munkához jutni, naponta 3500-4000 időszakos munkatárs számára biztosítanak munkalehetőséget. A cég 1996-ban az ISO 9002:1994 szabvány követelményeinek megfelelő minőségbiztosítási rendszert vezetett be, melyet 2002-ben az új, ISO 9001:2000. szabványnak megfelelően alakítottak át, ezzel is biztosítva partnereik számára az egyenletesen magas színvonalú szolgáltatásokat.
2016-os árbevétel: 13+ milliárd.
A megoldandó üzleti probléma a cégen belüli eredeti, papír alapú hivatalos dokumentumok központosított kezelése. A cég 8 magyar telephelye közötti hatékony kommunikációt jelentősen korlátozza a papír alapú dokumentumok mozgatása, amely a jelenlegi postázási megoldással időigényes, drága és nem kellően biztonságos. Ennek köszönhetően a dokumentumok érkeztetése, iktatása pontatlan és nem egységes. A papír alapú dokumentumok megfelelő tárolása a törvényileg előírt határideig és visszakeresése nagyon időigényes és költséges.
- A papír alapú hivatalos dokumentumok digitalizálása. A rendszer bevezetése előtt keletkezett és tárolt papír alapú hivatalos dokumentumok hiteles tárolásának lehetősége is megoldott
- Többszintű jogosultságkezelés a programhoz, a tárolt dokumentumokhoz, vagy a dokumentum egyes adatainak láthatóságához, módosításához
- A papír, a nyomtatás, a fénymásolás, a szkennelés és a postázás költségének jelentős csökkentése
- A hiteles digitális dokumentumok mellett a papír alapú hivatalos dokumentumok megszűntetése, visszaküldése újra felhasználásra
- A törvényi előírásoknak megfelelő biztonságos dokumentum tárolás
- A digitalizált dokumentumok legfontosabb azonosítói (index adatok) elektronikus formában (.csv fájlba exportálva) rögzíthetők
- A különböző dokumentum csoportokban lévő, de projekt szempontból összetartozó dokumentumok különböző logikák szerint összekapcsolhatók
- Keresés lehetősége a teljes nyomtatott betűs archivált és hiteles dokumentumokból az OCR felület segítségével
- Azonnali, biztonságos és díjmentes postázás a telephelyek között
- Időszakos hozzáférési lehetőség biztosítása egyes dokumentumokhoz külső cégeknek, hatóságoknak (pl. könyvelő iroda, NAV stb.)
- A digitalizált dokumentumok gyors és hatékony visszakeresési lehetősége
- A dokumentumok kezelésével foglalkozó munkaerő átcsoportosítható a cég más területeire
- A mobil applikáció segítségével a digitalizált dokumentumok bárhonnan, bármikor elérhetők (internet szolgáltatás megléte esetén)
- A mobil applikáció és az ipari PDA készülékek segítségével bárhonnan, bármikor dokumentumok hitelesítve rögzíthetők úgy, hogy a cég központjában azok azonnal elérhetővé és felhasználhatóvá válnak (internet szolgáltatás megléte esetén)
- A GreenArchive szolgáltatás folyamatosan kiterjeszthető más üzleti folyamatokra is (pl. jelenlét igazolása hiteles fényképpel stb.)
- A GreenArchive szolgáltatás bevezetésével a referencia cég jelentős lépést tett a papírmentes iroda, így a környezettudatos működés irányába.