Infogyár Korlátolt Felelősségű Társaság

Infogyár Korlátolt Felelősségű Társaság

Bács-Kiskun megye, Baranya megye, Békés megye, Borsod-Abaúj-Zemplén megye, Csongrád megye, Fejér megye, Győr-Moson-Sopron megye, Hajdú-Bihar megye, Heves megye, Jász-Nagykun-Szolnok megye, Komárom-Esztergom megye, Nógrád megye, Pest megye, Somogy megye, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye, Tolna megye, Vas megye, Veszprém megye, Zala megye, Budapest, Országos

Cégbemutató

Cégünk 2011 óta foglalkozik Vállalatirányítási Szoftverek és Kontrolling/döntéstámogatási rendszerek fejlesztésével, bevezetésével és szaktanácsadásával. Mára több tucat sikeres projekten vagyunk túl és sok-sok elégedett ügyféllel rendelkezünk elsősorban a Dél-Dunántúli Régióban, de az ország egyéb területein is.
Erősségünk az, hogy a vállalatirányítási szoftvert teljes mértékben az ügyfél egyedi folyamataira és szervezetére szabjuk, illetve nagy hangsúlyt fektetünk a rendszerekből kijövő információkra, így a rendszereink hatékonyan támogatják a vezetői döntéshozatalt is.

Esettanulmány

Ügyfelünk a Dél-dunántúli Régió piacvezető rendszergazdai cége.
13 éve segítik a kis- és középvállalkozásokat, hogy hatékonyabban, biztonságosabban szolgálják ki őket az informatikai rendszerek. Jelenleg 700-nál több számítógépet és 150-nél több szervert kezelnek.
Az eltelt idő alatt sok területen szereztek egyedülálló tapasztalatot. Windows, Macintosh és Linux rendszereket is használnak és üzemeltetnek. Céljuk, hogy ügyfeleik igényeinek a legmegfelelőbb platformot válasszák.

Fennálló problémák, melyre megoldást kerestek:
- ügyfelekhez és projektekhez kapcsolódó adatok, információk nyilvántartása
- készletgazdálkodás
- pénzügyi funkciók ellátása
- teljes körű bizonylat- és elektronikus dokumentumkezelés
- kontrolling funkciók ellátása
Ügyfél és projekt központúság
A vállalat üzletvitelét tekintve projekt szemléletűen kezeli ügyfeleit és ehhez kapcsolódó feladatait. Az ügyfeleihez, azaz az egyes projektjeihez kapcsolódó eseményeit, teendőit is ilyen formában tartja nyilván, fontos az egyes projektek eredményességének nyomon követése. Rendszerünk Projektmenedzsment modulját választották, mely az elvárt igényeiket maximálisan kiszolgálja.
Készletgazdálkodás
Olyan pontos készletkezelés és nyilvántartás került bevezetésre, mely segítségével a készletek átláthatóak, a bevezetés óta nincs készlethiány!
Egységes partner nyilvántartás
Szükség volt a partnerek egységes kezelését koordináló felületre is. Ennek segítségével elérték az ügyfél kiszolgálás gyorsulását, nincs elkallódott ügyfél bejelentés, a munkákat pedig pontosan követni tudják, bármikor visszakereshetik azokat.
Pénzügyi funkciók
Az integrált rendszerben történő pénzügyi funkciók kezelése jelentősen csökkentette a munkaidő pénzügyi műveletekre, adminisztrációs feladatokra szánt nagy részét. Az integráltságnak köszönhetően az adatokat mindig csak egyszer szükséges felvinni a rendszerbe, melyek onnantól kezdve bárhonnan elérhetőek, használhatóak.
Teljes körű bizonylat- és elektronikus dokumentumkezelés
Lehetőség van a dokumentumok elektronikus tárolására, akár több fontos munkához, bizonylathoz, céghez stb. történő rögzítés segítségével. A bizonylatok kezelését mindig a vállalat saját folyamatira szabva állítjuk be.
Kontrolling funkciók
A kontrolling rendszer segítségével a projektek és az egész cég eredményessége folyamatosan nyomon követhető, a menedzsment a döntéseket a valós számoknak megfelelően gyorsan, pontosan és nagy biztonsággal tudja meghozni, a döntések eredménye pedig a rendszer segítségével azonnal látható, kielemezhető. A projektek munkaidő ráfordításait bizonylat alapon kezeli a cég, mivel a kontrolling és BI rendszerbe minden adat a szoftverből bizonylati tétel szinten kerül bele.