Dualcomp Trade Kft.

Dualcomp Trade Kft.

Bács-Kiskun megye, Baranya megye, Békés megye, Borsod-Abaúj-Zemplén megye, Csongrád megye, Fejér megye, Győr-Moson-Sopron megye, Hajdú-Bihar megye, Heves megye, Jász-Nagykun-Szolnok megye, Komárom-Esztergom megye, Nógrád megye, Pest megye, Somogy megye, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye, Tolna megye, Vas megye, Veszprém megye, Zala megye, Budapest, Országos

Cégbemutató

A DualComp Trade Kft. 1996-ban alakult meg. Működését a Szegeden a Jósika utcában kezdte, majd 1997-ben költözött át a József Attila sugárútra.
Fő tevékenységi körünkbe tartozik a számítástechnikai eszközök nagykereskedelmi forgalmazása, valamint az ehhez kapcsolódó szolgáltatások. Már évek óta széleskörű szerviz tevékenységet folytatunk úgymint: számítógépes és speciális tápegységek javítása, monitor javítás, komplett számítógép és perifériák javítása.
2009 óta pedig hivatalos APPLE szerviz átvevőhely is vagyunk.
Szolgáltatásainkhoz hozzátartozik a számítógépes hálózatok tervezése és kivitelezése valamint a rendszergazdai felügyelet. Folyamatosan bővülő tevékenységi körünket mind inkább a legújabb információs technológiák bevezetésére és alkalmazására irányítjuk. A legutóbbi fejlesztések során bizonyos elektronikai eszközök gyártását és forgalmazását is bevezettük (DCPC család).
2007. aug 1-én teljes tulajdonos váltás történt és ezzel egyidőben megkezdődőtt a cég teljes arculatváltása

Esettanulmány

Szegedi informatikai kiskereskedelemmel foglalkozó cég mely a KKV szektorba sorolható évi 100-150 millió forintos forgalommal 6 alkalmazottal.
Az ügyfél olyan számítógép családot szeretett volna továbbértékesítésremelyet az alábbiaknak felel meg:
- Azonnal szállítható, legyen raktárról csak telepíteni és migrálni kell
- Állandón raktárkészleten minden típus (nincs alkatrész hiány) azonnal viheti
- A család minden tagja alap, nem zárja ki a bővítés lehetőségeit is
- További garancia opció vásárolható rá (+1-2-3 év)
- 3 év garancia a teljes konfigurációra!!!

Az ötlet a saját fejlesztésű ún. brand PC konfiguráció család megtervezésére és kivitelezésére. Az ötletet és terveket tett követte és megszületett saját márkás PCnk, és a termékcsalád neve: DCPC® lett.
- Időt és ezáltal pénzt spóroltak meg. Nem kellett egy komplett szervizt fenntartani gép összeszerelésre
- Időt spóroltak meg a tipizált árajánlat adással és a szoftver konfigurációkkal
- Magának illetve partnereinek olcsó, ám megbízható 3 év garanciás gépet tud prezentálni
- Azonnal egy komplett gép vagy akár egy komplett, homogén hálózat szállítható