DanubiSoft Számítástechnikai Kft.

DanubiSoft Számítástechnikai Kft.

Bács-Kiskun megye, Baranya megye, Békés megye, Borsod-Abaúj-Zemplén megye, Csongrád megye, Fejér megye, Győr-Moson-Sopron megye, Hajdú-Bihar megye, Heves megye, Jász-Nagykun-Szolnok megye, Komárom-Esztergom megye, Nógrád megye, Pest megye, Somogy megye, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye, Tolna megye, Vas megye, Veszprém megye, Zala megye, Budapest

Cégbemutató

A DanubiSoft Kft-t 2000-ben alapította a németországi Adicom Informatik GmbH közreműködésével Rigó István. Az alapító kapcsolata az Adicom-mal jóval korábbra nyúlik vissza, melynek eredményeként az Adicom a német piacon jelentős részesedést ért el a termelésirányítási és munkaidő-gazdálkodási rendszerek piacán.

A Freudenberg IT felvásárolta az Adicom-ot és a DanubiSoft Kft.-vel közösen megalapította a Freudenberg IT Hungary Kft.-t, amely SAP fejlesztéssel és tanácsadással is foglalkozott. A DanubiSoft Kft. 2007-ben kivált a Freudenberg IT Hungary Kft.-ből és piacra lépett a saját komplex vállalatirányítási és munkaidő gazdálkodási rendszerével, amit kimondottan a kelet-európai adottságokra fejlesztett, felhasználva azt a tudást és tapasztalatot, amit fennállása óta felhalmozott.

Mostanra már a magyar piacon is egy önálló márkanévvé vált a dSuite a DanubiSoft pedig a minőség és az ügyfél elégedettség szimbólumává.

A DanubiSoft teljes megoldást kínál partnerei számára, így szolgáltatásaink sorában megtalálható a Szervezet- és folyamatfejlesztés továbbá a Lean tanácsadás is.

A jövőben szeretnénk egyre több magyar céghez eljutni megoldásainkkal, továbbá a termékeink skáláját is tovább szélesítjük az ügyfelek igényeinek figyelembevételével.

Feltett szándékunk az, hogy Magyarországon megkerülhetetlen tényezővé váljunk a vállalatirányítási rendszerek piacán. Stabil anyagi helyzetünk következtében képesek vagyunk hosszútávon együttműködni partnereinkkel, ezzel is tovább építve ügyfeleinkben a bizalmat irántunk.

A dSuite rendszer erőssége a gyártástervezésen túlmenően a gyártás nyomonkövetése a beépülő anyagoktól kezdődően a késztermékekig – ami a minőségbiztosítási rendszerekkel működő cégeknél különös hasznossággal bír.

Esettanulmány

A Knott-Technik-Flex fémmegmunkálással és forgácsolással foglalkozik, egészen pontosan utánfutó futómű alkatrészek gyártásával, forgácsolásával, préselésével, kovácsolásával, festésével, felületkezelésével és szerelésével.

Az együttműködés a Knott-Technik-Flex Kft.-vel 2010 végén kezdődött. A Knott akkori körülményeit átlagosnak lehetne nevezni. Viszonylag régebbi gépekkel, rengeteg külsős (közvetített) munkaerővel, rosszul strukturált folyamatokkal gyártottak.

Az új fiatal ügyvezetés fő célja volt, hogy rendbe tegyék a céget és igazán profi az adott piac meghatározó résztvevői legyenek. Ehhez külsős szakértői segítséget kért.

Fő probléma: A Knott lényegesen kisebb hatékonysággal működött, mint az elvárható lenne egy ekkora méretű cégtől, ami a fémmegmunkálás területén tevékenykedik.
Megoldandó problémák:
- Rosszul strukturált folyamatok: A Knott-nál nem voltak letisztult feladatkörök és folyamatok. Az irodai részen mindenki foglalkozott értékesítéssel, beszerzéssel, számlázással, így sokszor követhetetlen volt, hogy éppen mi történt. A kollégák sokszor egymásra vártak. Az üzemben is komoly problémák voltak, magának a gyártóterületnek a kialakítása sem volt optimális, ezért a folyamatokat sem lehetett megfelelően kialakítani.
- Feladatkörök hiánya: mivel nem voltak olyan kijelölt személyek, akik a fontosabb területekért önállóan feleltek, ezért sok terület pontos adminisztráció nélkül maradt. Ilyen terület volt a raktár és készletkezelés. Nem volt kijelölt anyagmozgató, akinek a feladata az, hogy ellássa a gyártógépeken dolgozó munkatársakat anyagokkal, valamint ami ennél is fontosabb, hogy folyamatosan dokumentálja, hogy milyen anyagok, mekkora mennyiségben adott be a gyártásba.
- Ennek köszönhetően a raktárak és a készletinformációk állapota rendkívül rossz, gyakorlatilag használhatatlan volt.
- Követhetetlen volt a készletek fogyása, és a tényleges anyagfelhasználás.
- A megbízhatatlan készletszintek miatt a pontos beszerzés is lehetetlenné vált, amit a túlrendeléssel próbáltak megoldani, így rengeteg beragadt és elfekvő készlet volt a raktárba.
- Teljesítményarányos bérezés bevezetése.
- Gyártástervezés szempontjából nagy nehézséget okozott a géphibák és egyéb leállások miatti csúszások, amelyek sokszor későn jutottak el a megfelelő személyhez, ezért csúszott a kiszállítás.

Folyamatfejlesztés, Leantanácsadás és a dSuite termelésirányítási rendszer bevezetése a Knott-technik-Flex Kft.-nél
A folyamatfejlesztés és Leantanácsadás keretében, létrehoztunk új pozíciókat konkrét feladattal, valamint megszüntettük a személyi átfedéseket az egyes területek között.
Felépítettünk teljesen új logisztikai rendszert, amiben csak a raktárosok és az anyagmozgatók végezhetnek raktári műveleteket, így rövidtávon sikerült elérni, hogy a készletinformációk mindig naprakészek és megbízhatóak.
Ennek köszönhetően a beszerzések lebonyolítása is egyszerűbb és pontosabb lett, így lehetsőg nyílt arra, hogy készletszinteket alakítsunk ki. A jól kidolgozott anyagszükséglet tervezésnek és az új logisztikai rendszernek köszönhetően, a Knott 10-15%-kal tudta csökkenteni a készleteit azonos kihozatal mellett, ami jelentős tőke felszabadulást eredményezett, sőt a beragadt és elfekvő készletek is megszűntek.
A Leantanácsadás keretében a komplett üzemcsarnok átrendezésre került a folyamatos anyagáramlás szerint, így az átfutási idők lényegesen csökkentek, hatékonyabbá vált a gyártás.
A teljesítménybérezési és bónusz rendszer kialakítása után egyértelműen kiderült, hogy a külsős munkaerő termelékenysége bőven elmarad a saját alkalmazásban lévő dolgozók teljesítményétől. Mostanra egyáltalán nincs közvetített munkaerő, aminek köszönhetően a fluktuáció is a normál szintre csökkent.
A DanubiSoft Kft. a dSuite rendszer által, a Knott minden üzleti folyamatát lefedő, teljes vállalatirányítási rendszert vezetett be. A dSuite rendszer valósítja meg a gyártástervezést, gyártásfelügyelést, üzemi adatgyűjtést, raktározást, beszerzést, értékesítést, pénzügyet.
Üzleti előnyök: A Knott, a bevezetés után nagymértékben tudta növelni a termelékenységét és a hatékonyságát. A cégcsoporton belül a Knott jelenleg minden fémmegmunkálási munkát megkap, mert senki nem tud náluk versenyképesebb árat adni.
A közös munka kezdete óta a két cég között mind a mai napig nagyon jó kapcsolat van.