Computer Pont Informatikai Kft.

Computer Pont Informatikai Kft.

Borsod-Abaúj-Zemplén megye

Cégbemutató

20 évvel ezelőtt döntöttünk úgy, azzal szeretnénk foglalkozni, amit tanultunk, amihez igazán értünk, és belevágunk a cégalapításba. Idén ünnepeljük, hogy két évtizede létrejött a Computer Pont Informatikai Kft. jogelődje. 15 évvel ezelőtt nyitottuk meg üzletünket, 10 évvel ezelőtt vásároltuk meg és költöztünk saját tulajdonú helyiségeinkbe, 5 évvel ezelőtt újabb bővülés után már a szerviz és az iroda is saját ingatlan lett. Mára elmondhatjuk, hogy üzlettel, különálló szervizzel, raktárhelyiséggel és irodákkal rendelkezünk. Hosszú idő telt el a kezdetek óta, hullámvölgyek és kiugró teljesítmények mellett, 2016-ban stabil és meghatározó szereplői vagyunk az informatikai piacnak.

Amit kínálni tudunk:
Széles árukészlet, nagy fokú eszközismeret, számítástechnikai tapasztalat, egyedi informatikai lehetőségek, emberközpontú megoldások, testre szabott lehetőségek
Minőségi munka, kiválóan felszerelt szerviz, azonnali cserealkatrészek, gyakorlott és állandóan frissülő tudással rendelkező szakemberek, kiszámítható és tervezhető árak
Domain regisztráció, tartalomkezelő rendszerre épülő honlapok, reszponzív weboldalak, web alapú platformfüggetlen szoftverfejlesztés, adatbázis kezelés, adatbázis feldolgozás

IT biztonságtechnika, Vírusvédelem, Etikus hackelés:
Belső, partneri audit – tanácsadás, felkészítés, információbiztonsági szabályzat készítése. Kormányzati intézmények részére segítségnyújtás az információbiztonsági törvény, röviden IBTV előírásainak megfeleléséhez. Kockázatelemzés készítése. Adatvagyon leltár elkészítése.
Ma már nem elég az online biztonsághoz, hogy nem nyit meg ismeretlen leveleket vagy nem szörföl gyanús weboldalakon. Szakértő csapatunk megtalálja a legjobb megoldást, hogy adatai, emlékei és az egész számítógépes rendszere biztonságban legyen.
Felmérjük számítógépét, számítógépes hálózatát, adatainak sérülékenységét. Megtaláljuk azok gyenge pontjait, hogy megoldási javaslatokat tegyünk adatai, rendszere védelme érdekében.

Céges, intézményi és közbeszerzések, Átalánydíjas karbantartás, hálózatépítés, rendszer-integráció:
Nagy hangsúlyt fektetünk cégek, közintézmények, állami intézmények, iskolák informatikai beszerzésének teljes körű lebonyolítására az árajánlatkéréstől és pályáztatástól, a szállítási-, és keretszerződések megkötésén át a fizetési módok meghatározásáig, legyen szó egy konkrét projektről vagy akár folyamatos szállításról.
Velünk szerződve, rendszergazdai feladatokat látunk el cégénél, intézményénél, melynek keretein belül állandó informatikai segítséget nyújtunk, biztosítjuk a folyamatos és zavartalan működést és rendszerfelügyeletet. A felmerülő hibákat elhárítjuk a helyszínen vagy akár távsegítséggel.
Felmérjük, megtervezzük, kivitelezzük informatikai hálózatát, legyen szó struktúrált LAN vagy vezeték nélküli WiFi hálózatról. Kidolgozzuk az IT startégiát, rendszerbe illesztjük, telepítjük számítástechnikai eszközeit, szoftvereit.

Esettanulmány

Észak-Kelet Procoop Zrt tagvállalatai, illetve azok boltjai (Nógrád, Heves, B-A-Z, Hajdú-Bihar megye) számára a Húscentrum Kft szállít napi rendszerességgel frissárut és fagyasztott tej és hústermékeket.
A Coop boltok központjai megkapják az árlistákat, akciókat. A központok lekomminukálják a boltnak az áraikat. A bolt a Húscentrumtól közvetlen kapott rendelhető választék felhasználásával online VPN kapcsolaton keresztül leadja a Húscentrum lerakatai részére a rendelését. Kiszállítást megelőzően, amint a számla elkészül, a boltok ugyanezen az elektronikus csatornán megkapják a számlainformációkat, amik alapján 1-2 gombnyomás segítségével azonnal be tudják vételezni
Húscentrum árai – Coop boltok rendelései – rendelés visszaigazolások – számlainformációk
Továbbá különféle forgalmi és rendelési statisztikák.