Adatlap


Esettanulmány címe:
Intrudair kft ERP szoftver bevezetése
Az esettanulmányban szereplő ügyfél ágazati besorolása:
feldolgozóipar
Az esettanulmányban szereplő ügyfél piaci bemutatása - ágazat, cégméret, piaci körülmények, erőforrások:
Az Intrudair Kft egy Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében székelő, nemzetközi piacra ejtőernyős ugró, és szárnyaruhákat (wingsuit) gyártó cég. Elsősorban amerikai és európai piacra szállítanak. Az ügyfelek online megtervezik a ruháikat (szín, méretek) az ott szereplő sablonok alapján, a cég pedig legyártja és leszállítja ezeket. A projekt kezdetekor a foglalkoztatottak létszáma nagyjából 10-12 fő volt, ami a mai napra már 30-40 főre duzzadt.
A megoldandó üzleti probléma bemutatása:
A kezdeti időkben excel táblás nyilvántartás és papíros szabástervek alapján dolgozott a cég, ami egy szabászmesterrel, és pár varrónővel dolgozott. Magas minőségű termékeik azonban hamar közkedveltek lettek a nemzetközi piacon (amit sokszor személyes bemutatókkal népszerüsítettek), így szükség volt a gyártókapacitás bővítésére. Ekkorra azonban az excel táblás/papír alapú belső elszámoló rendszer elérte korlátait, egyre több lett a rosszul legyártott darab, amit csak a végső minőségellenőrzés fogott meg, így egy automatizáltabb, kevesebb hibalehetőséget biztosító szofveres megoldást kerestek.
Az alkalmazott megoldás bemutatása és a bevezetést követően elért üzleti előnyök:
A rendszer tervezésében Cégünk a kezdetektől fogva részt vett, megismertük a belső munkafolyamatokat, és olyan megoldást kínáltunk, ami ezt a lehető legjobban lemodellezi. A rendszerbe kialakításra került egy partnertörzs, ahová az érdeklődő/új vagy visszatérő megrendelők automatikusan bekerültek, így egy stabil, jól karbantartott adatbázis alakult ki a vevői körről, amelyre egy egyszerűbb CRM rendszer épült, hírlevél kiküldési, és közvetlen email kommunikációs lehetőséggel. A weboldalon megrendelt ruhák már emberi beavatkozás nélkül kerültek a rendszerbe, ezzel is csökkentve az emberi hiba lehetőségét. A szabásminták digitalizásálásával a szabászmester addigi monoton munkája eseti ellenőrzéssé redukálódott. Az elkészült szabásminták első körben még kinyomtatva kerültek a varrónőkhöz, de tervezés alatt van egy minden munkaállomáson tableteken elérhető modul is. A termék elkészültének lépéseit a rendszer nyilvántartja, erről naprakész információ ad mind a vezetés, mind a megrendelő felé, automata értesítőket kiküldve. A termék elkészülte után automatikusan előállításra kerül a végszámla (díjbekérő és előlegszámla is készül a megfelelő időben), és a csomagszállító cégek felé automatikusan megtörténik napi összesítésben a következő napi kiszállítások megrendelése is.