Adatlap


Esettanulmány címe:
Visual Restaurant éttermi szoftver beüzemelése
Az esettanulmányban szereplő ügyfél ágazati besorolása:
szálláshely-szolgáltatás, vendéglátás
Az esettanulmányban szereplő ügyfél piaci bemutatása - ágazat, cégméret, piaci körülmények, erőforrások:
Jelen cég vendéglátásban tevékenykedik hosszú évek óta. Az évek alatt kis cégből közepes volumenűvé nőtte ki magát, mind a vezetőségnek, mind a központi elhelyezkedésének köszönhetően. Az évek alatt fokozatosan szélesedett a cég szolgáltatás palettája is, a megnövekedett forgalomnak köszönhetően.
A megoldandó üzleti probléma bemutatása:
Egy vendéglátó egységgel kapcsolatosan a következő feladatok jelentek meg melyek az étterem napi működéséhez elengedetlenek: - a vendégek fogyasztásának nyilvántartása, - az ÁFA törvényeknek való megfelelés, - a pincérek elszámoltatása, - raktárkészlet nyomon követése. A vendégek fogyasztásának nyilvántartása a korábbi években úgynevezett franciablokkon történt. A pincér az asztalnál felírta a rendeléseket egy pappírra majd távozott az asztaltól, ezt ezek után átírta egy másik pappírra és beadta a konyhára. A másik pappír a végelszámolásnál kellett. A jelenlegi ÁFA törvények különbséget tesznek helyben fogyasztott és készített étel és ital esetén. Ezt a legtöbben már nem tudják fejben tartani, sokat kellett hozzá gondolkozni, hogy melyik termék melyik ÁFA gyűjtőbe kerüljön a pénztárgép beütése során. A pincérek elszámoltatása a nap végén összesített franciablokkok alapján történt. Az egy nap keletkezett franciablokkokat egyesével össze kellett adni. Ez egy igen hosszú, lassú és nagy körültekintéssel bíró feladat volt a nap végén. A raktárkészletről csak egy szemrevételezési információ állt a pincér és a séf fejében, így előfordulhatott az az állapot mikor egy termékből egy szombati napon kifogytak.
Az alkalmazott megoldás bemutatása és a bevezetést követően elért üzleti előnyök:
A cég megkeresése révén egy olyan komplex szoftvert állítottunk be az étterembe mely a fenti feladatok teljes ellátására megoldást kínált. A vendégek fogyasztását a számítógépes rendszerben elhelyezett asztalokra történő rögzítésével tudja a pincér felvinni a rendeléseket. Ez a rendszer alkalmas arra is, hogy a technikai feltételekkel a konyhára azt továbbítsa is. Így neki nem kell külön a konyhára beadni a rendelést. A fizettetés is meggyorsult, az árakat és az ÁFA kulcsokat a számítógép tárolja és egy gombnyomásra összesíti is azokat. Így a pincérnek már csak a pénztárgépbe kell beütnie a végösszegeket. Pincérek elszámoltatása a nap végén lerövidült egy gombnyomásra. Nincs keresgélés, hosszas számolgatás és újra számolás. A számítógép pincérekre lebontva megmondja a napi forgalmat. A rendelés előkészítése is egy pillanat. Nap közben bármikor lekérdezhető az aktuális raktárkészlet. Így könnyebb tervezni a hétvégét vagy valamilyen eseményt, esküvőt, céges- családi rendezvényeket. A szoftver bevezetése óta a többletidőnek köszönhetően a kiszolgálási idő felgyorsult, ezáltal több vendég kiszolgálásra nyílt lehetőség mely a bevétel emelkedésével járt. A vendégek elégedettsége is növekedett a pontos és gyors elszámolásnak köszönhetően.