Adatlap


Esettanulmány címe:
CÉH Tervező, Beruházó és Fejlesztő Zrt.
Az esettanulmányban szereplő ügyfél ágazati besorolása:
építőipar
Az esettanulmányban szereplő ügyfél piaci bemutatása - ágazat, cégméret, piaci körülmények, erőforrások:
Az 1989-ben alapított CÉH Zrt. mára Magyarország egyik vezető mérnökirodája több mint 200 fővel, amely magasépítés és hídépítés területén is teljes körű mérnöki szolgáltatást (tervezés, projektmenedzsment és szakértés) nyújt. A vállalat élvonalbeli technológiákkal, eszközökkel és szoftverekkel dolgozik, szakmaiság területén pedig az elégséges minimum helyett az elérhető maximumra törekszik. Mérnöki munkájukkal értéket, rendet, értékrendet visznek a világba. Az elmúlt 30 évben rengeteg sikeres projektet valósított meg a vállalat, amelyek közül nagyon nehéz lenne egyet kiemelni, de talán az egyik legnagyobb büszkeségük, a leghosszabb folyami hidunk, a Megyeri híd tervezése volt. De kiemelhetnénk még a Gyöngyöshalászon zöldmezős beruházásként létrejött Apollo Tyres Gumiabroncsgyárat is, ahol a gyár teljes tervezése már 3D-ben történt és ezért a projektért a vállalat 2018-ban Építőipari Nívódíjat kapott.
A megoldandó üzleti probléma bemutatása:
A Céh Zrt. életében a 2017/2019-es időszak hatalmas mérföldkőnek számított, hiszen ekkor kezdték meg a saját, XI. kerületben található irodaházuk, a CÉH-ház felújítását és bővítését. A grandiózus feladatot már csak azért sem volt egyszerű lemenedzselni, mert a tervek jóváhagyását követően a kivitelezési időszakban a teljes vállalat az irodaházban működött tovább… Cégünk 2017-ben, a tervezési fázisban csatlakozott a projekthez, ahol azt a feladatot kaptuk, hogy tervezzünk meg, majd alakítsunk ki egy 21. századi, a csoportmunkát és a kollaborációt nagymértékben támogató professzionális AV/IT infrastruktúrát, emellett pedig fejlesztéseinkkel oldjuk meg a kollaborációs terek foglalásából eredő kellemetlenségeket
Az alkalmazott megoldás bemutatása és a bevezetést követően elért üzleti előnyök:
A hosszas előkészítési folyamat során felmértük az egyes területek (statika, BIM, elektromos, gépész, kooperáció stb.) egyedi igényeit, amely alapján többek között 20 darab különböző méretű LSK Meeting Display interaktív kijelző, 3 darab LSK Meeting Eye VCC120 professzionális PTZ videokonferencia kamera, 3 darab LSK smart Cockpitérintőképernyős teremvezérlés és 9 darab LSK SpaceTime teremfoglalási rendszer került leszállításra a komplex, professzionális AV/IT infrastruktúra részeként.