Adatlap


Esettanulmány címe:
EA business cloud esettanulmány
Az esettanulmányban szereplő ügyfél ágazati besorolása:
feldolgozóipar
Az esettanulmányban szereplő ügyfél piaci bemutatása - ágazat, cégméret, piaci körülmények, erőforrások:
Adott egy 15 fős létszámmal rendelkező magyar KKV, mely cukrászipari tevékenységet végez. A vállalatnak széles ügyfélköre van, és a megrendelések mellett több projektet is megvalósít. A dinamikus fejlődés hatására az ügyvezető már nehezen látja át a cég működését.
A megoldandó üzleti probléma bemutatása:
A vezetőség nem tudja pontosan, hogy a munkavállalók mennyi szabad kapacitással rendelkeznek. A munkavállalók az egyes munkákat csoportokban végzik el, ezen belül osztják ki a feladatokat egymás között. A fájlokat a kollégák levelezőprogram segítségével küldik el egymásnak, melyből többször probléma adódott az évek során. A különböző fájlverziók és a több számítógépen való tárolás miatt átláthatatlanná váltak a projektek. A betegségek, illetve a járvány komoly kockázatot jelentett a vállalatnak, veszélybe került a határidős feladatok ellátása is.
Az alkalmazott megoldás bemutatása és a bevezetést követően elért üzleti előnyök:
Az előbbiekben leírt problémákra megoldást jelentett vállalatunk legújabb feladat- és projektmenedzsment szoftvere, az EA business cloud. A felhő alapú, webfelületen működő szoftver új fejezetet nyitott a megrendelő cég életében. A projektek létrehozásával a folyamatban lévő munkákat sikerült online térbe hozni, a projektek kategorizálásával pedig a vezetőség és a menedzserek számára is átláthatóvá vált a munka. A feladatok hozzárendelhetők személyekhez, illetve felelőst is be tudunk állítani. A feladatokat a listanézet mellett kanban táblán grafikusan is szemlélteti a felület, melyben a feladatkategóriák között a feladatokat szabadon mozgathatjuk. A cég megrendelői külön üdvözölték a rendszer létrehozását, hiszen az eddigi emailen küldött nagyméretű fájlokat felváltotta az EA business cloud fájlkezelő rendszere. Így ezen a rendszeren a teljesítés mérföldköveit is tudják követni az ügyfelek.