Adatlap


Esettanulmány címe:
Adatvédelmi jogszabályi megfeleltetés
Az esettanulmányban szereplő ügyfél ágazati besorolása:
adminisztratív és szolgáltatást támogató tevékenység
Az esettanulmányban szereplő ügyfél piaci bemutatása - ágazat, cégméret, piaci körülmények, erőforrások:
Ágazat: munkaerő közvetítés Cégméret: KKV Piaci körülmények, erőforrások: hazai munkaerő piac
A megoldandó üzleti probléma bemutatása:
Személyes adatok védelme, Elektronikus információbiztonság A címben szereplő két fogalom, bár sokak számára hasonló gondolatokat ébreszt, két jól elkülönülő jogterületet takar. Ezeknek persze a korunk technológiája miatt igen sok találkozási pontja van, ezért is célszerű és szükségszerű egységes megoldásokat találni a felmerülő problémákra. Cégünk zászlójára tűzte az információs önrendelkezési jogot és az információbiztonságot, amikor 2011-ben megjelent, majd 2012. január 1-jén hatályba lépett a 2011. évi CXII. törvény. Az elmúlt immár több mint öt évben sok száz helyre – a legnagyobb termelőcégektől a legkisebb önkormányzatokig, a társadalmi felelősségvállalási programunk során pedig még az iskolákba is – vittük a hírét a törvénynek, feleltettük meg az adatkezelőket a jogszabályi előírásoknak. Missziónk kettős: egyrészről (adatkezelő) partnereinket védjük az személyes adatvédelmi, ill. adatbiztonsági hiányosságokból fakadó jogsértésektől és az ezekből származó többmilliós bírságoktól, segítjük e jogterületen a maximális jogkövető magatartás rutinná válását, másrészről azonban minden érintett egyén személyiségi jogait is magas szintű védelemben részesítjük a kialakított és jól működő adatvédelmi rendszereknek köszönhetően. Összegezve. két terület vállalati belső szabályozásához kínálunk megoldásokat. Egyrészt a 2011. évi CXII. tv által szabott kötelezettségeknek megfelelő szabályrendszerek illetőleg eljárásrendek kialakításához, melyek gyakorlatilag minden hazai vállalkozást érintenek, még ha kevéssé is jutnak el e kötelezettségek az érintettekhez. Ezzel párhuzamosan, vagy akár külön, vállaljuk a 2013. évi L. tv által meghatározott alapelvek szerint a gazdálkodó egységek informatikai biztonságának logikai szabályozását, amely ahhoz szükséges, hogy az informatikai eszközeik, és az azokon tárolt információk megvédhetők legyenek, elsősorban nem különleges és drága védelmi eszközök bevetésével, hanem az ésszerűség és testre szabott rend alkalmazásával.
Az alkalmazott megoldás bemutatása és a bevezetést követően elért üzleti előnyök:
Alkalmazott megoldás: adatvédelmi audit lefolytatása, adatvédelmi és adatbiztonsági szabályzat megalkotása és bevezetése Üzleti előnyök: az üzleti előnyök ebben a szolgáltatási szegmensben a károk és hátrányok kiküszöbölését jelenti, melyek a vonatkozó jogszabályokkal szembemenő működési gyakorlattal keletkeznek. Ezen a jogterületen jelentős bírságok fenyegetik a szabálysértőt teljesen függetlenül attól, hogy a hiányosságok információ hiányból vagy tapasztalatlanságból fakadnak.