Adatlap


Esettanulmány címe:
Hajdú-Bihar Megyei Fejlesztési Ügynökség Office 365 bevezetés
Az esettanulmányban szereplő ügyfél ágazati besorolása:
egyéb szolgáltatás
Az esettanulmányban szereplő ügyfél piaci bemutatása - ágazat, cégméret, piaci körülmények, erőforrások:
Az ügynökség, mint a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat gazdasági társasága, korábban a Hajdú-Bihar Megyei Területfejlesztési Tanács munkaszervezete –1997 óta– a megyei területfejlesztéshez kapcsolódóan komplex tevékenységet folytatott. Többek között: részt vettek az I. Nemzeti Fejlesztési Terv megvalósításában, valamint az Új Magyarország Fejlesztési Terv előkészítésében. Monitoring-tevékenységet végeznek és az Észak-Alföldi Regionális Fejlesztési Tanács által megítélt támogatásokkal kapcsolatban kezelik a korábban a Hajdú-Bihar Megyei Területfejlesztési Tanács által a megyei települési önkormányzatok számára megítélt decentralizált pályázatokat (ezek száma jelentős, hiszen 1500–2000 pályázatról van szó). Egyéb feladataik között hazai és EU-s pályázatok készítését, projektek menedzselését, szakmai konferenciák és egyéb rendezvények szervezését, bonyolítását, valamint szerződések, pályázatok utókezelését.
A megoldandó üzleti probléma bemutatása:
A Hajdú-Bihar Megyei Fejlesztési Ügynökség (a továbbiakban HBMFÜ) azzal a kéréssel keresett meg minket, hogy segítsünk nekik függetlenedni az irodaházuk levelezésétől és IT rendszerétől. Problémájuk volt továbbá, hogy levelezőrendszerük lassú, és a csatolható fájloknak korlátozott a mérete.
Az alkalmazott megoldás bemutatása és a bevezetést követően elért üzleti előnyök:
Cégünk az Office 365 Válallati Prémium csomagot ajánlotta, amivel lehetővé vált nagyobb állományok küldése, valamint 0–24-ben rendelkezésükre áll és elérhetik a világ bármely pontján. A munkaszervezés is fontos volt számukra, hiszen a HBMFÜ munkatársai rendeszeres kiküldetésekben vesznek részt, és ezek szervezését a feladatütemezővel azonnal el tudják végezni. Régi levelezőrendszerük teljes migrációját elvégeztük egy nap alatt így korábbi leveleik bármikor visszakereshetők. Elavult POP3 protokoll helyett Exchange ActiveSync alapú levelezésük lett, ami IMAP protokollon keresztül is hozzáférhető, így bármely mobileszközön elérhetőek és szinkronizálhatóak a leveleik. Munkaszervezésen túl projektmenedzsmentre is használják az Office 365-höz járó Sharepoint-ot, ami egy pályázatíró cégnél elengedhetetlen. A projekt tervezettől a megvalósításon át egészen az utókövetésig végig nyomon követhetőek a pályázatok. Válallati Skype for Business is része az Office 365 csomagnak, amin a telepítés óta napi szinten tartanak videókonferenciákat a debreceni központban és a más városban lévő kirendeltségükkel egyaránt.